Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lénárt István :Euklidesz egyedül érzi magát a tanteremben

2008.08.03
Lénárt István
 
Euklidesz egyedül érzi magát a tanteremben
 
A matematikaoktatásban, éppúgy, mint más tárgyak oktatásában, az elsődleges kérdés: a központi üzenet: Mit kívánok mondani tanítványaimnak az adott tárgy segítségével? Számomra ez az üzenet így hangzik: Ügyes, okos vagy! A világ megváltoztatható. Képes vagy arra, hogy megváltoztasd a világot. S még valami: Az emberi élet legfontosabb tényezője a többi emberhez fűződő kapcsolat. Végső soron minden tantárgynak és tudománynak ezeket az axiómákat kell szolgálnia.
 
Galilei a modern európai tudomány alapgondolatát hangsúlyozva, írja „Párbeszédek” című
művében a feltétlen tekintélytiszteletre és az önálló gondolkozásra épülő tudományfelfogás ellentétéről: „Vezetőre ismeretlen, vad vidéken van szükség, nyílt, sík terepen csak a vakok szorulnak vezetőre. Aki ezekhez tartozik, maradjon inkább otthon. Akinek azonban vannak testi és lelki szemei, válassza ezeket vezetőnek!” Ezek a mondatok indítják útjára a
modern, európai, természettudományos gondolkozást.
Az oktatás, ezen belül a matematika- és természettudományos oktatás jelenlegi helyzetének vizsgálatánál a következő kérdésből indulhatunk ki: Mi a társadalom valódi megrendelése a közoktatás felé? Engedelmes, jól kezelhető, jól manipulálható szolgatömeget kell előállítania, miközben a jövendő elitet lényegében zárt, a kaszton kívüliek számára hozzáférhetetlen oktatási rendszer készíti elő vezetői feladataira; vagy pedig a szó legnemesebb
értelmében vett polgárokat kell képeznie, akik önbizalommal, döntésképességgel és felelősségtudattal rendelkeznek?
 
 
A matematika- és természettudományos oktatás dilemmája, hogy mind a két felfogás számára hasznos eszköz lehet. Ha az oktatás a befejezettségre, lezártságra, egyrendszerűségre, feltétlen tekintélytiszteletre épül, ezzel az önbizalom megtörésének, az alá- és fölérendeltségbe való beletörődésnek válik hatékony előmozdítójává.
Ha az oktatás a nyitottságot, a lezáratlanságot, a többféle, választható rendszer lehetőségét hangsúlyozza, ha olyan helyzeteket produkál, amelyben a tanuló felelősségteljes, átgondolt döntéseket hozhat, akkor ezzel a modern polgári társadalom igényeit szolgálja.
 
A rengeteg felsorolni való közül egyetlenegyet szeretnék kiemelni: a tanító- és tanárképzés felelősségét. Igen sok felsőoktatási intézmény természettudományos, de elsősorban matematikai tananyagában olyan mennyiségű elsajátítandó szerepel, olyan előismereteket feltételezve, olyan időkorlátokkal és oktatási módszerekkel, amelyek az értelmes elsajátítást lehetetlenné teszik. Jobbik esetben áltudáshoz, rosszabbik esetben különféle csalási technikák
elsajátításához vezetnek.
A tanárképzésben ezek a hiányosságok még az egyéb területekhez viszonyítva is rendkívül kártékonyak. A leendő tanárban kisebbrendűségi érzéseket, választott tárgya iránti félelmet, sőt ellenszenvet kelthetnek, amelyet egész tanári pályafutása alatt koloncként cipel magával, és ad tovább akaratlanul is tanítványainak.