Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bolyai János emléknap a Gregorban

2019.10.31

Bolyai János, az egyik leghíresebb magyar matematikus halálának 160. évfordulója alkalmából 2010. december elsején emléknapot tartott a Gregor József Általános Iskola. A kerület iskoláiból mintegy 60 felső tagozatos diák és tanár  hallgatta élénk érdeklődéssel Lénárt István oktatáskutató, az ELTE tanára előadását, melynek mottója Bolyai jelentőségére utalva „Akkora gyémántot érdemelne, mint a Föld” volt. Az előadó a gyerekek korára való tekintettel színesen, élvezetes formában mutatta be, hogyan alakult az emberiség világról alkotott képe. Kiemelten foglalkozott az erdélyi Bolyai család matematikában betöltött szerepével, s a gyermekek számára is érthető módon mutatta be Bolyai világát.

Lénárt tanár úr előadásából a hallgatóság megtudhatta, hogy  a „geometria Kopernikusza, 1831-ben megjelent Appendix című művével megalkotta a nemeuklideszi geometriát, amelyek nélkülözhetetlen alapot jelentettek a 20. század fizikai elméletei számára. Ő maga is szorgalmazta egy nemeuklidészi alapokra helyezett mechanika kidolgozását, azaz „majdnem egy évszázaddal Einstein előtt megfogalmazta Einstein gravitációértelmezésének a célkitűzését.” A komplex számok, a számelmélet, illetve az algebrai egyenletek témakörében folytatott kutatásai kéziratban maradtak ugyan, és csak jóval később kezdődött meg feldolgozásuk, azonban mai szemmel nézve is igen figyelemre méltóak.

A Bolyai emléknapon a kerület iskolái az E.ON cég jóvoltából kis ajándékkal, Gratzer György Elmesport egy esztendőre  c. matematikakönyvével térhettek haza. A Gregor József Általános Iskola  Jászberényi Zoltán, az E.On vezetőjének köszönhetően 400 000 Ft értékben logikai játékokat, gömbi geometria készletet, továbbá a magasabb szintű matematikaoktatás elősegítésére szemléltetőeszközöket kapott.

A Bolyai emléknap a Gregor Iskola felsősei számára izgalmas csapatversennyel folytatódott, melynek során a diákok kipróbálhatták logikai képességeiket, kreativitásukat, s újabb ismereteket szerezhettek a gömbi geometriáról is. A Bolyai emléknap zárásaként a versenyben részt vevő csapatok értékes ajándékkal térhettek haza.

Versenyünk megszervezéséhez Petrőczy Dániel, Rákosmente Önkormányzati képviselője nyújtott támogatást. Ez úton is köszönjük támogatóinknak a segítséget!

Vígh-Kiss Erika, a Gregor József Általános Iskola Reál Munkaközössége nevében

 

A bezáráshoz kattints ide!

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.