Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Testvériskolai kapcsolat

2008.01.13

A zselízi Comenius Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és a mezőcsáti Kiss József Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola közötti testvériskolai kapcsolat már 4. éve teszi lehetővé azt, hogy a két gimnázium diákjai egymáshoz látogassanak. Szaniszló László igazgató úr meghívására október 11-13. között Cserba Katalin igazgatónőt 7 diákkal kísértük el a 7000 lakosú és Zselízhez hasonlóan munkanélküliséggel küszködő, ám szépen fejlődő dél-borsodi kisvárosba.

A kis csapat mintegy 4 órás út után érkezett Mezőcsátra, ott először Szaniszló László igazgató úrral és Pásztor Éva tanárnővel, valamint a vendéglátó diákokkal találkoztunk a diákkönyvtárban. Ezután finom ebéddel láttak vendégül minket. A délutáni program a diákok részére a gimnázium irodalmi színpada ill. mazsorettcsoportja próbájának megtekintése volt, diákjaink is bekapcsolódhattak a mozgásos játékokba. Ezzel párhuzamosan 15.00-tól 13, a mezőcsáti kistérségből érkezett érdeklődő tanár részére a Lénárt rajzgömböt mutattam be. Ez az előadás a minden évben megrendezett Kiss József Napok idei első rendezvénye volt. (Egyszerre volt furcsa és boldogító érzés, hogy volt tanáraim és diáktársaim voltak a hallgatóim.)

Az estét minden zselízi diák mezőcsáti barátjával töltötte. A tanárok pedig egy-egy pizza mellett vitatták meg az iskolaügy kérdéseit, problémáit.

Pénteken a 174 881 lakosú Miskolcra, Borsod – Abaúj –Zemplén megye központjába kirándultunk. Miskolc, Magyarország legrégebben lakott települése, sokszínű, izgalmas város. Az Európa kulturális fővárosa pályázat kapcsán kibontakozott összefogás eredményeként a város újjá fogalmazta önmagát. A történelmi városmagon öröm végigsétálni, sorra felújították a klasszicista, barokk stílusú műemlék jellegű házakat, megszépültek az utcák, terek, új szökőkutakat építettek. Sétánk során megtekintettük a Miskolci Nemzeti Színház 160 éves épületét, ez az ország első magyar nyelvű kőszínháza. Az egyik volt görög kereskedőház falán emléktábla hirdette, hogy ott lakott Pavel Országh Hviezdoslav költő, a magyar nép barátja. Átsétáltunk a Sötét kapun, Kossuth Lajos itt is mondott beszédet a szabadságharc idején.

A Hermann Ottó Múzeumban két kiállítást tekintettünk meg. Az első címe: Tapintható képzőművészet. 2007-et az Európai Unió az Esélyegyenlőség évének nyilvánította. A szervezők a látókat a vakok és gyengén látók világába kalauzolják, minden látogató számára kézzelfoghatóvá válik a “különbözőség” érzése: a saját bőrükön tapasztalják meg az emberek, mit jelent, ha koruknál, nemüknél, származásuknál fogva megkülönböztetés éri őket, ha fogyatékossággal élnek vagy hátrányos helyzetű településen laknak. A kiállítás a látók esetében kikapcsolja az alapvetőnek ítélt látás érzékét, ennek hiányával megküzdve kellett a műalkotásokat megismernünk. Érdekes kalandot nyújtott a szobrászati formanyelv megismerése, mindent a kéznek, semmit a szemnek elvén. Villanyfénynél meglepve tapasztaltuk, mennyire is fontos érzékszervünk a szemünk, egyáltalán nem kellene természetesnek vennünk, hogy látunk. A “Mit ránk hagytak a századok” c. régészeti kiállítás a bronz-, vaskorbeli emberek használati tárgyait, életmódját mutatta be.

A múzeumlátogatás után a Plázában ebédeltünk, majd szabadprogram következett előbb Miskolcon, majd Mezőcsáton. Délután mi, tanárok Roszkos Lajosnál, az Általános Iskola volt igazgatójánál tettünk látogatást, finom tea és sütemény mellett hasonlítva össze a két ország iskolarendszerét, annak problémáit, s ismerkedve meg a legújabb komplex oktatási kísérlet, a Humán Erőforrás Projekt matematikakönyveivel (ezekbe pl. már a gömbi geometria elemi is be vannak építve alsó tagozat 1. osztályától kezdve a 11. osztályig). Este pedig a gimnáziumi tanárokkal töltöttük az estét, fehér asztal mellett beszélve meg az együttműködés, a testvériskolai kapcsolat további lehetőségeit, programjait.

Szombaton reggel indulás előtt még megtekintettük az egyik helyi tájházat, mely 1883-ban épült. Hazafelé már hamarabb telt az idő, hiszen sok élménnyel gazdagodtunk. Örömmel és hálás szívvel gondolunk vissza mezőcsáti vendéglátóinkra. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, alig akartak hazajönni.

Reményeink szerint tavasszal nemcsak diákok jönnek majd hozzánk pár napra Mezőcsátról, hanem a gimnázium tantestülete is a Felvidékre látogat, hogy megismerkedjen városunk és környéke történelmével és nevezetességeivel. Talán egyszer majd az is lehetővé válik, hogy néhány diák pár hetet a testvériskolában tanulhasson.

Kuczmann Erika