Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A zselízi Franz Schubert Vegyeskarról

2008.01.13

A fennállásának 25. jubileumát ünneplő zselízi Franz Schubert Vegyeskar mozgalmas, fellépésekben gazdag őszt tudhat maga mögött. Szeptember 30-án, mint a Felvidék számos településén, Zselízen is megemlékeztünk a kitelepítések, deportálások 60. évfordulójáról. A közönség megtekinthette a Soha többé! c. kiállítást. A megható ünnepi műsorban fellépett kórusunk is, melyet RNDr. Horváth Géza karnagy, a kórus alapítója állított össze, konferált és vezényelt. Kitelepítettek vallottak élményeikről, szomorú s egyben felemelő történeteket hallhattunk. Simon Attila történész átfogó képet nyújtott a XX. század történéseiről.

Csatán ezt a megemlékezést október 20-án tartották, ott is kivettük részünket az ünnepi műsorból.

Közben lelkesen készültünk a többi fellépésre is. Nagy büszkeség, hogy városunk kórusát idén meghívták a minden évben megrendezett Harmonia Sacra Danubia egyházzenei fesztiválra. Október 27-én szombaton a komáromi Klapka téren adott kis koncertet a 10 neves kórus. A szabadtéri öröméneklés után a kiváló akusztikájú Szent András templomban csendült fel újra énekünk. A fellépést órákig tartó közös próba előzte meg, de megérte a fáradságos munkát, mert a kétórás latin szertású misén, melyet Közép- Európában hosszú évszázadok óta először idén és ott celebráltak, csodálatosan szólt az összkar előadásában Esterházy Pál (1635-1713) Veni Creator Spiritus miséje, Liszt Ferenc Ave Mariája, Bárdos Lajos Aeterne Rex és Kodály Zoltán Esti dal című műve. 28-án vasárnap a magyarországi Szőny község kis templomában vettünk részt szentmisén s adtunk rövid műsort.

November 18-án Szencre utaztunk, hiszen az ottani közönség nagyon kíváncsian várta műsorunkat a Szenci Molnár Albert Napokon. A zárórendezvényen, melyen neves magyar parlamenti képviselők is megjelentek, zsoltárokat énekeltünk. A helyi alapiskolások műsorából sok érdekeset is megtudhattunk híres zsoltárfordítónk életéről.

Idén Kodály év van, az a legnagyobb hatású magyar zeneszerző, aki 125 éve született és 40 éve december 16-án hunyt el, bejárta a Kárpát-medence számos vidékét s összegyújtötte számos értékes népdalunkat. A népdalokat, melyek éneklése nélkül szomorúbbak lennénk és gyökértelennek érezhetnénk magunkat. RNDr. Horváth Géza prezentációjában felvillantott néhány érdekességet Kodály életéből, méltatta munkásságát. Zseniális szolmizációs módszerét Európától Japánig számos országban tanítják az alapiskolásoknak, mert vallják Kodállyal: “Legyen a zene mindenkié!”, csak minálunk nem. A rendhagyó kóruspróbán a mintegy 50 fős közönség betekintést nyerhetett a kórus mindennapjaiba. Felcsendült sok szép Kodály mű a gyerekkórus és kórusunk jóvoltából, úgy mint a Miatyánk, a 121. genfi zsoltár, Stabat Mater, Adventi ének. A rendezvény fényét emelte Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzeneiskola igazgatójának előadása, régi magyar hangszereken szólaltatta meg kedves népdalainkat, s Vass Lajos szellemében meg is énekeltette a lelkes közönséget.

December 19-én a nagyérdemű Ipolyszakálloson hallhatja ismét a kórusunkat a karácsonyi hangversenyen ill. december 26-án a református templombeli, immár hagyományos karácsonyi hangversenyen, melyre ez úton is szeretettel várjuk Önöket.

Kuczmann Erika, kórustag